LEGIO X GEMINA PANNONIA

Dona militaria

 

Katonai ajándékok. Legegyszerűbb ajándék volt a pénzjutalom, melyet a katonák rangjuk szerint kaptak. Különösen a császárok idejében vált szokássá, hogy bizonyos ünnepélyes alkalmakkal a császár katonáinak donativumot, a népnek pedig congiariumot (általában élelmiszer) adott. A donativumnak egy különös neme volt a clavarium, a szegpénz, a caligae beszerzésére vagy fenntartására.

 

A legnagyszerűbb katonai kitüntetés volt a diadalmenet, triumphus. Triumphusra a senatus adott engedélyt olyan vezérnek, aki saját jogos fővezérlet alatt (suis auspiciis) vezette a háborút, a saját provinciájában legalább 5000 főnyi ellenséget vert le csatában és az imperium területét nagyobbította. A levert ellenség számát a quaestor urbanusnál kellett hivatalosan bejelenteni. A triumphusra a vezérnek seregét magával kellett hoznia, annak jeléül, hogy a háborút egészen befejezte. A senatus a város előtt levő Bellona vagy Apollo templomban szokott összegyülni, ha triumphusról tárgyalt. Ennek megadása gyakran heves vitákkal járt, gyakran meg is tagadták, vagy csak ovatiót engedélyeztek. Ha a senatus nem engedélyezte a triumphust, akkor az illető vezér a néptől is kérhette. Sőt arra is volt eset, hogy a senatus és nép engedélye nélkül is tartottak triumphust. Ha megengedték a trimphust, akkor a vezér az illető napra egy külön lex által megkapta az imperiumot a város területére. Az ünnepély napján a díszmenet a Marsmezőn levő porta triumphalison keresztül vonult a Capitoliumra. A menet elején zenészek (tubicines) haladtak. Ezek után vitték a tömérdek zsákmányt és a meghódított országok, városok, folyók és hegyek képeit. Ezért a triumphus fényének emelése végett a vezérek a háború alatt lehetőleg sok műkincset igyekeztek gyűjteni. Végül az előkelő foglyokat hozták, akiket azonban, mikor a menet a forumról a Capotiliumra fordult, azonnal a Tullianumba vezettek, hogy ott kivégezzék őket. Mögöttük az aranyozott szarvú, szalagokkal diszített áldozati barmokat hajtották. Ezután jött a triumphator. Kocsija (currus triumphalis) körül zenészek, énekesek, lictorok s tömjénnel füstölő szolgák voltak. A diadalkocsin néha a vezér gyermekei is ott álltak, vagy a kocsiba fogott lovakon ültek. A triumphator feje fölé egy szolga arany koszorút, corona triumphalist tartott. A diadalkocsi után az ünnepélyesen feldiszített sereg jött. A katonák «Io triumphe»-t kiabáltak s vezérükről dicsőítő és gúnydalokat (carmina triumphalia) énekeltek. A nézők számára szélesebb tereken tribünszerű emelvények voltak készítve. A senatorok a Capitoliumon egybegyűlve várták a menetet; miután az ideért, a triumphator hálaáldozatot mutatott be Jupiternek és felajánlotta neki aranykoszorúját és a zsákmány egy részét. Végül nagyszerű lakoma következett, melyen azonban a consulok, bár meghívták őket, nem jelentek meg, hogy rangjukkal és tekintélyükkel esetleg ne ártsanak a triumphator dicsőségének. A császárság idejében csak maguk a császárok tarthattak triumphust, mivel vezéreik minden háborút az ő auspiciumaik alatt vezettek, de azért egyes vezérek kitüntetésül megkapták az ornamenta vagy insignia triumphaliát; ezek voltak a toga picta (arannyal hímzett, festett lila tóga) , tunica palmata (arany pálmaágakkal díszített fehér tunika, melyhez bíborvörös lábbeli járt), scipio eburneus (elefántcsont bot, melynek végét sas díszítette) és a corona laurea (babérkoszorú). Ezen jelvényekkel ünnepélyeken is megjelenhettek, akiket a császárok ezekkel kitüntettek. Azonban gyakran érdemteleneknek adták e jelvényeket, ami által becsük is mindinkább csökkent. Romulustól Vespasianusig 320 triumphust tartottak, ezután még körülbelül 30-at. – Ha nem voltak meg a kellő feltételek a triumphushoz, akkor a köztársaság idejében ovatiót tartottak. Ez alkalommal a vezér gyalog vagy lóháton, toga praetextában s fején myrtus koszorúval vonult a városba. A vezér ilyenkor juhot áldozott, míg a triumphator bikát. Ezért a szót némelyek az ovisból (juh) származtatják, mások az O! O! csodálkozó felkiáltásból.

 

Egyéb katonai kitüntetések közül különösen említendők még a koszorúk vagy koronák, coronae. Rend kedvéért még egyszer megemlítjük a corona triumphalis-t, mely babérból volt fonva, a császárok idejében aranyból készítették.

 

 

 

Corona ovalis (kis diadalkoszorú) vagy corona myrtea (mirtuszkoszorú): a kisebb diadalmenetet (ovatio) tartó hadvezér éke és kitüntetése volt.

 

A corona oleagina szintén ovatio alkalmával viselt koszorú, ez olajfa leveléből készült és a vezéreken kívül katonák is viselhették.

 

A többi corona különböző alakú volt s különböző érdem jutalmazására szolgált. Így a corona civica, mely babérágaktól szegélyezett tölgyfalevélből font koszorú, és ezt katonai kitüntetésként azoknak adták, akik polgártársaik életét mentették meg. Alkalmazási köre elég széles volt, pl. Augustus azért kapott corona civica-t, mert véget vetett a polgárháborúnak, ezzel megmentve rengeteg ember életét.

 

Corona obsidionalis, vagy corona graminea (fûkoszorú):

 

Ezt csak vezér kaphatta olyan várostól, melyet az ostrom alól mentett fel, vagy hőstettükkel egy egész hadsereget vagy népet mentettek meg. Nagyon ritka kitüntetésnek számított, csak egészen kivételes alkalmakkor adták.

 

Corona aurea vagy aureata (aranykoszorú),melyet katonák számára kitüntetésként adományoztak a háború folyamán tanúsított kiemelkedő bátorságért.

 

Az aranyból való corona muralis azt illette, aki legelső volt az ellenség várfalán, alakja mellvéddel ellátott városfalhoz hasonlított.

 

A corona castrensis vagy vallaris azé lett, aki legelsőnek jutott fel az ellenség sáncára;

 

corona navalist: hajóorralakú ágakkal annak adtak, aki legelsőként lépett az ellenség hajójára;

 

Egy közkatona számára a coronák közül lényegében a legutóbbi négy kitüntetés volt hozzáférhető, az előtte levőket általában lovagi és senatori rangú főtiszteknek, hadseregparancsnokoknak tartották fenn. A coronákat ritkán, csak igazán jelentős tettekért adományozták, így eszmei értékük igen nagy volt. Az alacsonyabb rangúak, pl. a közlegények a corona-nak legfeljebb egy, a centurio-k két fajtáját nyerhették el katonai pályafutásuk során, mind a négy fajta corona elnyerésére csak a consularis rangú (konzulság után egy legio élére kinevezett) katonai parancsnokoknak volt elvi lehetősége. Újabb hadjáratokban való részvétel esetén ugyanazt a corona-fajtát ismételten is el lehetett nyerni, azonban az, hogy összesen legfeljebb hányszor, ugyancsak a katonai rang függvénye volt. A maximumot, a 4x4 corona-t pályafutásuk során csak a rendkívüli katonai teljesítményt nyújtó consularis rangú parancsnokok nyerhették el. A dona minora-kat (kisebb kitüntetéseket – lásd alább) elsősorban közlegényeknek, altiszteknek adták, a dona maiora általában centurioknak, prefectusoknak, lovag- és senatori rangú tiszteknek járt. A köztársaság időszakában a győztes hadvezér adományozta a kitüntetéseket vagy a csatát követő ünnepélyes hadsereggyűlésen, vagy még inkább a triumphus (diadalmenet) alkalmával. A császárkorban a kitüntetés-osztás joga, mint legfőbb hadvezért, a császárt illette meg, így az ő nevében adták.

 

Kisebb kitüntetésül szolgáltak:

 

phalera, eredetileg félholdalakú szerszámdíszek lovasok számára, később kerek alakúak voltak s gyalogosok kapták, akik szíjakra erősítve mellükön viselték, mint érdemjeleket. Lehetett nonfiguratív, de ábrázolhatta a császár vagy a győztes hadvezér arcképét, valamely, a harccal vagy háborúzással kapcsolatban álló istenséget (pl. Mars, Bellona, Nemesis), vagy a hőstettet, amelyért adományozták. A katonák babonás szokásból páratlan számú phalerát hordtak. Több phalera együttvéve csak egy kitüntetést képezett.;

 

armillae, karperecek.

 

Felsőkaron hordott karperec formája volt. A köztársaság-korban még katonai rangtól függetlenül adományozták, a császárkorban inkább közlegények és más alacsony rangú katonák kitüntetése volt. ;

 

torques és catellae

 

Bronzból, ezüstből, aranyból készült nyakperec. A rómaiak gall eredetűnek tartották, nemcsak katonai kitüntetésként adták, hanem széles körben használták ékszerként is.

 

Az eddig felsorolt kitüntetést alacsonyabb rangú legiósok vagy auxiliaris (vagyis más népekből toborzott segédcsapatoknál szolgáló) katonák kaphatták. Ha egész alakulatnak adományozták, az a későbbiekben a jelvényén (signum, vexillum, stb.) hordozta és nevében is megjelenítette (pl. ala torquata, cohors armillata).

 

Magasabb kitüntetésnek számítottak a már korábban ismertetett corona-k, és az alábbiak:

 

a hasta pura („tiszta” lándzsa)– dárdanyél vas hegy nélkül, elképzelhető, hogy a nyél ezüstből, vagy ezüstözve volt, de nincs rá bizonyíték. Bátorságért adták katonáknak, de van olyan forrás is, mely szerint civilek is kaphatták, a primus pilus is kapott hasta purát bizonyos szolgálati idő után;

 

vexillum  (kis zászló). Szabványos csapatzászlója volt a legio-k manipulus-ainak és a lovasság egységeinek (ala), de kisméretű vexillum-ot katonai kitüntetésként is adományoztak magas rangú tiszteknek.

 

Végül katonai ajándék volt az élelmiszer megkettőzése is; akik ebben részesültek, azokat duplicariinak vagy duplariinak nevezték.