LEGIO X GEMINA PANNONIA

A római eljárásjog

 

I.         A peres eljárás

 

A peres eljárás legjellemzőbb vonása maga az ellentmondás (contradictio) ami a felperes és az alperes között keletkezik. Ebből következően a kontradiktórius eljárás jellemzője, hogy a bíró a jogvitát a felperes keresetére lefolytatott, szabályszerű, törvényes eljárás után az ítéletével dönti el.

 

A rómaiak peres eljárását három elkülönülő, egymást fokozatosan felváltó perrend jellemzi

 

·         civiljogi eljárás

 

·         civiljogi eljárás - praetori per

 

·         praetori per - császári per

 

·         császári per

 

A civiljogi eljárás rendje a legis actiós eljárás, a praetori eljárás rendje a formuláris eljárás, a császári eljárás pedig a cognitio.

 

A civiljogi eljárásra és a praetori eljárási rendre jellemző volt a per kettéosztottsága. A per első szakasza (in iure) a jogszolgáltatási jogkörrel felruházott magistratus előtt zajlott, a praetori eljárásnál ez a praetor előtt. A per második szakasza (apud iudicem) a magistratus által kijelölt esküdtbírák előtt zajlott. A császári perben ahogy említettem, megszűnt ez a ketté osztottság és a jogszolgáltatást a hivatalnokbírák végezték, akik a császári apparátus részét képezték.

 

Fontos megjegyezni, hogy a civiljogi per nem ismerte a jogorvoslat fogalmát, a praetori formuláris perben már megjelent, azonban csak rendkívüli jogorvoslatok léteztek. A császári cognitiós perben viszont már beszélhetünk rendes jogorvoslatról, vagyis a fellebbezés intézményéről.

 

A végrehajtás a jogerős ítéletben foglalt marasztalás kikényszerítésének jogilag szabályozott módja, erre abban az esetben kerül sor, ha a marasztalt alperes az ítéletben foglaltaknak önként nem tesz eleget. A civiljogi perben beszélhetünk személyi végrehajtásról a praetori perben vagyoni végrehajtásról, és a császári perben már megjelent az adós egyes vagyontárgyait érintő végrehajtás is.

 

II.        A kereset

 

Az eljárást a kereset (actio) indítja meg, ami a jog arra, hogy perrel érvényesítsük azt, ami megillet minket. (Nihil aliud est actio, quam ius, quod sibi debeatur iudictio persequendi)

 

 

 

III.       Elévülés

 

Mint a modern korban használatos jogi tények mindegyikét, az elévülés alapjait is a római jogban kell keresnünk. Az elévülés nem más tehát, mint a kereseti jog időmúlás következtében való elenyészése. Fontos, hogy az elévülésre mindenképpen hivatkozni kellett, azt hivatalból nem vették figyelembe. Az indoka az elévülésnek nem másra vezethető vissza mint, hogy az idő múlásával a bizonyítás nehézkessé válhat és esetlegesen igazságtalan ítélet is születhet ennek következtében. A civiljogi eljárásban a keresetek örök időkre létező keresetek voltak, itt tehát az évülés nem játszott szerepet. A praetori jog viszont már időhöz kötötte a keresetet.

 

IV.       Bizonyítás

 

A perben a bíró bizonyítási eljárást folytat le, és ez alapján állapítja meg a tényállást és hozza meg az ítéletet. A római eljárásban a következőkben felsorolt bizonyítékokat fogadták el.

 

·         tanúk vallomása

 

·         felek esküje

 

·         tárgyak szemléjét

 

·         szakértő szakvéleményét

 

·         okiratokat

 

A bizonyítás azt terhelte mindig, aki valamit állított. A civiljogi perben a bizonyítékok mérlegelésére igen szűk keretek álltak rendelkezésre. A praetori formuláris perrend azonban lehetővé tette a szabad mérlegelési rendszert a bírók számára. A császári eljárásban azonban meglett határozva, hogy melyik bizonyítéknak milyen bizonyító ereje van. Ezt a rendszert nevezzük kötött bizonyítási rendszernek. Innen származik az unus testis nullus testis vagyis egy tanú nem tanú elv.

 

V.        Vélelem

 

Akkor beszélünk vélelemről (praesumptio) amikor jogszabály írja elő, hogy a bíró az ítéletet nem közvetlenül bizonyított tényállásra, csupán valószínűsített tényállásra alapozza. Ennek értelmében beszélhetünk megdönthető vélelemről és megdönthetetlen vélelemről.

 

Előzőre példa például a közös veszélyben elhunytak, esete hiszen itt az öröklés megnyílása végett úgy kell tekintenünk, hogy a serdületlen gyermek az apa előtt halt meg, míg a serdült gyermek az apa után lelte a halálát. Itt természetesen volt helye az ellenbizonyításnak.

 

Megdönthetetlen vélelemről beszélünk abban az esetben, hogy a gyermek fogantatásának ideje a születéstől vissza számított 182. és 300. nap közé esik. Itt ellenbizonyításnak helye nincs.

 

VI.       Ügyvéd

 

Fontos, hogy az ügyvéd (advocatus) nem perbeli képviselő, csupán a bíróság előtt a peres fél szószólója. A per elején esküdt tettek, hogy igazságtalan ügyet nem vállalnak el. Claudius császártól 100 aranyig elfogadhattak fizetséget is előtte erre, nem volt lehetőségük. Érdekesség, hogy a Dominatus korától kezdve szakképesítéssel és bírósági bejegyeztetéssel kellet rendelkezniük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A civiljogi eljárás rendje

 

I.         Jogszolgáltatás

 

Az archaikus korban a király végezte vagy a megbízottja, ezt követően a consulok majd 367-től a praetor urbanus. A magistratus jogszolgáltató hatásköre az imperiumából fakadt. Beszélhetünk kizárólagosan peres eljárások lefolytatására jogosító imperiumról ezt imperium merumnak nevezzük. Imperium mixtumról beszélünk abban az esetben ha a magistratus peres és peren kívüli eljárásokat is folytathat.

 

A jogszolgáltatás in iure szakasza a magistratus emelvényén a Comitiumon zajlott, az erre alkalmas napok (dies fasti – az isteneknek tetsző nap) nappali óráiban. Az apud iudicem szakaszban a bíró tisztét úgynevezett esküdtbírák látták el. Ezeket a bírákat iudexnek nevezték akkor amikor a perben tisztán ténykérdést kellett eldönteni, illetve arbiternek ha szakértői funkciót is elláttak. A praetor a felek közös megegyezésével kiválasztott római polgárt nevezte ki esküdtbírónak, ennek hiányában a felperes indítványára a senatorok és a lovagok jegyzékéből választott ki esküdtbírákat, azonban személyükhöz az alperesnek is hozzá kellett járulnia.  A hármas vagy ötös tanácsban működő bíróságot recuperatornak nevezték. Ezenkívül szót kell említenünk az állandó magánjogi bíróságokról mint a tízszemélyes bíróság és a százszemélyes bíróság.

 

Ahogy az előzőekben említettem a civiljogi eljárásrendet legis actio eljárásnak nevezzük. A legis actio pedig nem más mint a törvény által előírt szavakkal és szigorúan meghatározott rituális cselekményekkel történő perlés. Gaius a híres öt remek jogász egyike öt darab legis actiót említ.

 

·         legis actio sacramento

 

·         legis actio per iudicis seu arbitri postulationem

 

·         legis actio per condictionem

 

·         legis actio per manus intiectionem

 

·         legis actio per pignoris capionem

 

A legis actiós perben csak önjogú férfi római polgár vehetett részt. A személyes jelenlét elengedhetetlen volt, míg a képviselet teljes egészében kizárt.

 

A következőkben nézzük a legis actio eljárásokat részletesebben.

 

II.        Legis Actio Sacramento

 

A felek ünnepélyes esküt tettek arra, hogy kinek van igaza, esküjüket pedig fogadási összeggel is megerősítették. Ezt az összeget a pontifexeknél kellett letétbe helyezniük. A pervégén a nyertes fél a fogadási összeget visszakapta, míg a vesztes fél elveszítette.

 

In iure szakasz

 

Idézéssel kezdődött, az alperest a felperesnek kellett a magistratus elé vinni, ezt akár erőszak alkalmazásával is megtehette. Fontos kritérium volt, hogy aki akár egyetlen szót is elrontott, az előírt rituális szövegben, az-az ügy érdemi részére tekintet nélkül elvesztette a pert. Legis actio in remnél a magistratus elé vitték a felek a pertárgyát. Kezdetben valószínűleg ingatlanok esetében a felek a magistratussal együtt a helyszínre vonultak, később a források szerint erre a helyszínre vonulásra nem volt szükség, elég volt csupán jelképesen az épületről egy darabot a magistratus elé vinni.

 

A felperes megragadta és a pálcájával megérintette a per tárgyat, és ami a legfontosabb, hogy azt a magáénak mondta. Valószínűsíthető, hogy a pálca a lándzsát jelképezte, azonban mivel nem lehetett a város határán belülre fegyvert vinni, ezért maradt a lándzsát (hasta) jelképező pálca. Ezután három lehetőség volt. Az első eset, hogy az alperes nem védekezett, a második eset, hogy elismerte azt, hogy a felperesnek az igénye a pertárgyára jogos. Ezekben az esetekben véget ért az eljárás, és a felperes megkapta a per tárgyát. Harmadik esetben az alperes ellentmondott, ezt nevezzük contravindicationak.

 

Tehát kizárólag ebben az esetben tovább folyt a per. Ebben az esetben a felperes fogadási összeggel megerősített eskütételre hívta fel az alperest. Az alperes pedig ugyan ezt tette. A magistratus ezután megparancsolta a peres feleknek, hogy engedjék el a per tárgyát.  Ezt követte a fogadási összegnek a letétele, majd a későbbiekben ekkor biztosították az esküt a kezesekkel is. Ezt pedig az esküdtbíráknak a kinevezése követte. Ezt követően került sor a per együttes tanúsítására (litis contestatio), ami nem más mint, hogy a jelenlevőket felszólították az eljárás törvényességének tanúsítására. Ezzel zárult az eljárás első in iure szakasza.

 

Az eljárás második szakasza az apud iudicem az esküdtbíró előtt alakszerűtlenül zajlott. Itt az esküdtbíró a feleket meghallgatva, a bizonyítási eljárást lefolytatva döntött arról, hogy melyik félnek van igaza, vagyis, hogy melyik fél esküje volt igaz. Tehát a jogvitát közvetve döntötte el.

 

III.       A legis actio per manus iniectionem

 

Ez nem más mint a civiljogi per általános végrehajtási eljárása. A hitelező az adóst foglyul ejtette, fogságban tarthatta illetve megölhette, eladhatta rabszolgának. Az előbbiekben felsorolt esetek mint azt szolgálták, hogy az ez által befolyt összegekből, vételárból a hitelező a követelését kielégítse.

 

A XII. táblás törvények alapján a pervesztes adós tartozását 30 napon belül kellett megfizetnie. Ha ezt nem tette meg, akkor a hitelező ünnepélyes szavak kíséretében rátette a kezét az adósra (manus inicere) és elfogta. Azonban a hitelezőnek ilyenkor a praetor elé kellett vinnie az adóst, hogy a praetor erősítse meg az önhatalmat ami által elfogta az adóst. Ez ellen nem védekezhetett az adós, azonban érdekében felléphetett egy harmadik fél a vindex. A vindex két dolgot tehetett, vagy kifizette az adós tartozását a hitelezőnek, vagy per indult a vindex és a hitelező között. Ha a perben kiderült, hogy a vindex jogtalanul lépett közbe akkor az esküdtbíró az adós tartozásának a kétszeresére marasztalta.

 

Azonban ha nem lépett közbe a vindex akkor a hitelező az adóst hatvan napig tarthatta megkötözve, fogságban. A hitelező három egymást követkő vasárnap kivitte a Comitiumra az adóst, és itt a tartozás összegét kikiáltva várta, hogy valaki vindexként lépjen fel az adós érdekében. Viszont ha ez a hatvan nap is eredménytelenül telt el, akkor a hitelező az adóst megölhette, vagy eladhatta a Tiberisen túlra. Ez az adós esetében azt jelentette, hogy eladták rabszolgának. Ha az adósnak volt valamilyen vagyona az a fent említett esetekben a hitelezőre szállt.

 

Végül lehetőség nyílt arra is  akésőbbi időkben, hogy a hitelezőnél fogágban maradhasson az adós és nála a tartozását ledolgozza. 326-ban született meg a Poetelia Papiria ami megtiltotta mind az adós megölését, mind a Tiberisen túlra történő eladását.

 

IV.       Legis actio per iuducus seu arbitri postulationem

 

Elsősorban sponsio és stipulation alapuló igények érvényesítésénél alkalmazták.

 

V.        Legis actio per condictionem

 

Határozott pénzösszegekre menő perekben a lex Silia valamint a határozott dolgokra menő perekben a lex Calpurnia alapján került alkalmazása.

 

VI.       Legis actio per pignoris capionem

 

Ez egy kivételes végrehajtási eljárás volt. A hitelező önhatalmúlag lefoglalhatta ünnepélyes szavak kíséretében az adós vagyontárgyait.

 

A Praetori jog eljárási rendje

 

A praetori eljárásban a következő magistratusok gyakorolták a jogszolgáltatást.

 

·         Praetor urbanus              a polgárok egymás közti vitái esetén

 

·         Praetor peregrinus        polgárok és peregrinusok közti ügyekben

 

Ezen felül ilyen jogszolgáltató hatáskört gyakoroltak az aedilis, curulis tisztséget betöltők. A városokban a magistratusok, tartományokban a helytartó vagy annak képviselői.

 

I.         A praetori perrend kialakulása

 

Itt kulcsfontosságú törvényként kell megemlíteni a lex Aebutiát ami a római polgárok egymás közötti vitáikban is alkalmazhatóvá tette a praetor peregrinus által alkotott perrendet. A praetor peregrinusnak azért kellett saját perrendet kialakítania, mivel a legis actiós perrend nem volt alkalmazható a római polgárok és a peregrinusok közti vitákban. Tehát ha egy peregrinus és egy római polgár közt vitára került sor és a praetor elé járultak, akkor a praetornak utasítást kellett adnia az esküdtbírónak, hogy milyen jogot alkalmazzon. Ezt a parancsot írásba foglalta. Általános jelleggel már év elején rögzítette az alkalmazandó jogot a praetor az edictumában. Az esküdtbíróhoz intézett írásos utasítást nevezték formulának, amivel a praetor az edictumára utalt vissza. Az eljárás rugalmas és alakszerűtlen volt.

 

II.        A praetori formula alkatrészei

 

Beszélhetünk rendes és rendkívüli alkatrészekről, ezek a következők:

 

Rendes alkatrészek

 

·         esküdtbíró kinevezése

 

·         intentio (felperes követelése, mit kell bizonyítani a pernyertességéhez)

 

·         condemnatio (utasítás az esküdtbírónak, amennyiben a keresetet megalapozotnak látja marasztalja el az alperest, ellenkezőleg utasítsa el a felperes keresetét)

 

·         demonstratio (néha az intentio pontosabb megjelölését jelentette)

 

·         adiudicatio (praetor felruházta az esküdtbírót, hogy vagyonmegosztásnál valakire tulajdont ruházhasson át

 

Rendkívüli alkatrészek

 

·         exceptio (felhívás arra, hogy a bíró még további tényállásokat is megvizsgáljon,m ha az intentióban foglaltakkal egyetért)

 

·         praescriptio ( példának okáért ilyen az elévülés kifogása)

 

III.       Kereset típusok a praetori perben

 

·         Actio civilis – actio honoraria

 

A civil jog és a jogfejlesztés során létrejött jognak lehet velük érvényt szerezni

 

·         Actio in rem – actio in personam

 

dologi hatályú illetve kötelmi hatályú adós ellen irányulhat

 

·         Actio stricti iuris – actio bonae fidei

 

Az adós tartozása szigorúan körül van határolva, a második esetben a bíró az alperest csak marasztalja

 

·         Actio ficticia

 

A keresetnél a praetor arra utasítja az esküdtbírót, hogy a biznyítási eljárásnál valótlan tényt vegyen alapul

 

·         Actio rei persecutoria – actio poenalis

 

Vagyoni megtérítésre irányuló kereset, míg a második magánbírság megfizetésére szolgáló kereset.

 

IV.       A formuláris per menete

 

A per akár csak a civiljogi perrendnél két szakaszra bontható az in iure és az apud iudicem szakaszra. Az in iure szakasz megegyezik a fentebb részletezett civiljogi perrend in iure szakaszával. A felperes alakiságoktól mentesen kifejtette a követelését és kérte a praetortól a formula kibocsátását. Az alperes vagy védekezett, kifogással élt, elismerte annak jogosságát vagy egyszerűen egyiket sem tette. Ha elismerte vagy nem tett semmit és a per meghatározott pénzösszegre ment az eljárást megszüntették és végrehajtásra került sor. Azonban ha nem pénzösszegre ment a per akkor folytatni kellet a pert az érték megállapítása végett. A praetor azonban megtagadhatta a kereset kiadását ha semmilyen praetori vagy civiljogi alapja nem volt a felperes igényének.

 

Az apud iudicem szakasz nyilvánosan zajlott a praetor által kijelölt bírák előtt, alakszerűt lenül. A bizonyítékokat pedig szabadon mérlegelték. Az ítéletet élőszóban hirdették ki, ez lehet marasztaló vagy felmentő vagy pedig ténymegállapító pereknél kijelentő. Az ítélet kihirdetésével jogerősnek tekintették. Ezen belül beszélhetünk alaki jogerőről ( a felperes újabb perben nem érvényesíthette az igényét) illetve anyagi jogerőről ( az ítélet a perben állt felek között irányadónak kell tekinteni)

 

Jogorvoslatnak vagy fellebbezésnek nem volt helye. Egyedül rendkívüli jogorvoslatra nyílt lehetőség abban az esetben ha az eljárás súlyos hibája vagy az ítélet semmissége merült fel. Ezekben az esetekben a pert újra lehetett indítani.

 

 

 

V.        Végrehajtás a formuláris perben

 

Megmaradt a személyi végrehajtás illetve bevezetésre került a csődszerű vagyoni végrehajtás is. Maga a végrehajtási eljárás a végrehajtási perrel volt megindítható. Erre akkor volt lehetőség, ha az alperes 30 nap elteltével sem tett eleget az ítéletben foglaltaknak.

 

A csődszerű végrehajtásnál aki a legnagyobb mértékben vállalta a hitelezőknek a kielégítését az vált az adós vagyonának praetori tulajdonosává. Ezután már őt illeték meg az adós követelései, a hitelezők ellene léphettek fel a kintlévőségük végett. A praetor védelmet adott a hitelezőknek az adós hitelezőket megkárosító vagyon elidegenítései ellen

 

A személyi végrehajtás alól mentesült az adós ha a vagyonát a birtokba utaltnak önként átengedte. A felperes a személyi végrehajtásban az alperest elfoghatta és a tartozás megfizetéséig vagy ledolgozásáig fogságban is tarthatta.

 

VI.       Praetor peren kívüli jogsegélyei

 

Ennek a lényege, hogy a praetor hatalmánál fogva peren kívül bizonyos kötelezettségeket rótt a jogvitában álló felekre.

 

·         Interdictum

 

 A praetor élőszóban intézett parancsa volt. Ebben magatartást tilthatott, jogsérelmet helyreállíthatott, bizonyos dolgok felmutatását kérhette.

 

·         Stipulatio praetoria

 

Ekkor a praetor kötelezhette a feleket, hogy stipulatioval kötelzettséget vállaljanak magukra.

 

·         Missio in possessionem

 

A kérelmezőt a praetor feljogosíthatta arra, hogy a másik fél egész vagyonát vagy egyes tárgyait birtokba vegye

 

·         In integrum restitutio

 

Ezzel a praetor az eredeti állapotot tudta helyreállítani

 

 

 

A császári jog eljárás rendje

 

 

 

A principátus idején a bírósági szervezet élén maga a császár állt. A bírákról már mint császári hivatalnokokról beszélünk. Nagyon jelentős változás azonban, hogy itt már volt helye a fellebbezésnek. A bírósági rendszer élén a praefectus praetorio állt aki magát a császárt helyettesítette. A császári eljárás rendet cognitiós eljárásnak nevezzük.

 

I.         Az eljárás kialakulása

 

A kialakuló császári perrendben már olyan igényeket is lehetett érvényesíteni amiket korábban a civiljogi és a praetori perrendnél nem. Megszűnt a per kettéosztottsága, az esküdtbírák szerepét átvették a már korábban említett hivatalnokbírák. 342-ben a praetori perrendet eltörölve a császári perrend lett a rendes eljárási rend.

 

 

 

II.        A cognitiós eljárás menete

 

A pernek a megindítása az idézéssel történt meg. Ezt litis denuntiatio-nak nevezték. Később ezt felváltotta a keresetlevél (libellus). Itt a felperes előadta a követelésének a tárgyát és jogalapját. Erre az alperes válaszolhatott írásban. Ha az alperesnek kifogása volt azt az eljárás során bármikor érvényesíthette.

 

Ha mindkét fél megjelent akkor megkezdődött a tárgyalás, ez azonban nem volt nyilvános és már nem volt teljesem szóbeli sem. A periratokat és am jegyzőkönyveket írásba foglalták, ezzel növelve az írásbeliség jelentőségét. Kötött bizonyítási rendszer volt jellemző, vagyis megszűnt a korábbi szabad mérlegelési rendszer. Jogszabályban állapították meg a bizonyítékok bizonyító erejét.

 

Az ítéletet írásba foglalták, és a pervesztesnek meg kellett fizetnie a perköltséget is. Fellebbezni vagy az ítélet hirdetésekor szóban lehetett vagy pedig később írásban volt rá lehetőség. Maga a fellebbezési rendszer többszintű volt. Ellentétben a praetori perrenddel az ítélet nem a kihirdetését követően vált jogerőssé, hanem ha a legfelsőbb bírói fórum kihirdette az ítéletet vagy pedig ha nem élt a pervesztes a fellebbezési lehetőségével.

 

III.       Végrehajtás a cognitiós eljárásban

 

Vagyoni végrehajtásnál lehetett szó arról, hogy a végrehajtás egyes vagyoni elemekre vagy pedig a teljes vagyonra kiterjedhet. Ha pénzösszegről szóló ítélet született akkor a végrehajtás során bírói zálogolás és az egyes vagyonelemek elárverezése történt.

 

A személyi végrehajtásnál már csupán állami fogságról beszélhetünk, a magánfogság intézménye megszűnt.

 

 Forrás

 

Nótári Tamás Római jog Lectum kiadó 2013

 

Földi András és Hamza Gábor A római jog története és institúciói Nemzeti Tankönyvkiadó 2009